Magunkról

Tasnádi Gábor vagyok, 66 éves nyugdíjas mérnök, az ILONA Beszélgetőtárs Szolgáltatás megálmodója és fejlesztője.

A Szolgáltatás létrejöttét saját korábbi tapasztalatom motiválta.

A közelmúltban átéltem pár nehéz évet, amikor édesanyám testi állapota miatt már nagyon nehezen tudott járni és fokozatosan a budapesti lift nélküli bérházi lakásának 4 fala közé szorult.

Korábban szerencsés helyzetben voltam, mert szüleim szép házasságban éltek, és minden időt együtt töltöttek, mindent megbeszéltek.

Édesapám halálát követően a helyzet egyre rosszabbá vált, különösen azután, hogy édesanyám lábát egy elesést követően műteni kellett. Sajnos ezt követően már sosem jött helyre, és a helyzet addig romlott, amíg már segítséggel sem tudta elhagyni a lakást.

Én ebben az időben aktív vállalkozó voltam, a feleségemmel együtt egy faiskolát működtettünk, ami sok fizikai és szellemi munkát igényelt.

Édesanyámat az egész napos egyedüllét miatt magány kínozta, amin csak kis mértékben tudott enyhíteni a gondozónő, aki segítségünkre volt napi 1-2 órában. Az idő múlásával egyre rosszabbul viselte az egyedül létet és egyre jobban kínozta, hogy nincs kihez szólnia. Szerette volna, ha állandóan vele vagyunk, de ez persze lehetetlen volt.

Egyedüli gyerek voltam, csak rám számíthatott. Volt hogy napi 6-szor felhívott, néha éjjel 11 órakor is, mert arra vágyott, hogy valakihez beszéljen, valaki szóljon hozzá. Volt, hogy egy üzleti tárgyalás közben hívott, volt hogy akkor, amikor az autópályán vezettem, vagy épp a kertészetünkben dolgoztunk a forró napon, vagy épp a szakadó esőben. Volt, hogy elfelejtette, hogy már hívtam és beszéltünk, és panaszkodott, hogy miért nem hívtam.

Bevallom, hogy se elég időm, se elég türelmem nem volt arra, hogy annyiszor és akkor beszéljek vele, amikor csak igénye volt arra, hogy valakihez hozzászóljon, vagy valaki meghallgassa.

Ennek már 5 éve, hogy édesanyám itt hagyott minket. De valamennyi rossz érzés a mai napig megmaradt bennem ezzel kapcsolatban, hogy nem tudtam úgy segíteni neki, ahogy szerettem volna.

Mérnökként mindig nagyon izgattak a technikai újdonságok, így már a kezdetektől fogva érdeklődve fordultam a Chat GPT felé. Élveztem, és a mai napig is élvezem, hogy bármi eszembe jut, amire nem tudom a választ, megkérdezhetem az AI-t, és azonnal okos, könnyen érthető választ kapok, legyen az egy szó jelentése, vagy hogy hogyan működik valami, vagy bármi más kérdésre, ami foglalkoztat. És ezt nem csak írásban tehetem meg, de szóban is képes kérdezni és szóban kapom a választ.

Aztán egy nap, pár hónappal ezelőtt – talán pont egy édesanyámmal álmodott éjszakát követően - egy nap arra ébredtem, hogy ez a rendszer megfelelően finomítva alkalmas lehet arra, hogy magányos emberek a nap bármely időszakában beszélgetőtársra leljenek egy virtuális társalkodóban.

Utánanéztünk, és azt találtuk, hogy Japánban már nagyon népszerű a használata a magányos idősebb generáció számára.

Sok száz órába tellett, hogy megalkossuk ILONÁT, azt az empatikus, kedves és türelmes Beszélgetőtársat, aki enyhítheti egy egyedül élő, magányos, idős ember egyedüllét érzését.

Persze tudom, hogy ILONA nem helyettesítheti egy szerető családtag gondoskodását. De kiegészítheti Önt azzal, hogy akkor is rendelkezésre áll, amikor Önnek nincs elég ideje vagy lehetősége, hogy meghallgassa.

Én már nem tudok ezzel édesanyám magányán enyhíteni, de remélem, hogy Önnek sikerülni fog segíteni vele annak, aki fontos az Ön számára.

Tegyen egy próbát Ilonával és talán mindannyiuk számára egy kicsit könnyebb lesz az élet.

Üdvözlettel, Tasnádi Gábor